Tehetségkeresés és új rajzfilmsorozat a Cartoon Network-ön

A cikk régebben keletkezett, de tájékoztatásul most kirakom.

A Cartoon Network idén is részt vesz Európa egyik legnagyobb presztízsű animációs fesztiválján, a Franciaországban június 16-án induló Annecy-n, ahol a 2015-ös, 16-os újdonságok mellett szó esik a jelenlegi programkínálat legnépszerűbb produkcióiról.

Egy új tehetségkutató program keretében a Cartoon Network képviselői grafikusokkal találkoznak, akiknek, ha alkalmasnak találtatnak, lehetőségük nyílik a Cartoon Network Studios-zal való együttműködésre. „Az Annecy-n minden évben összegyűlnek a legkreatívabb és legígéretesebb rajzfilmrajzolók, mi pedig minden évben izgatottan várjuk, hogy felfedezzük a tehetségeket, akik a rajzfilmek következő generációjának megalkotói lehetnek.” – mondta Rob Sorcher.

A csatorna ezen kvül két panelbeszélgetést hirdet: június 18-án, illetve 19-én kerül sor a Pilot epizódból tévésorozat és Így készül a Kalandra fel! c. beszélgetésekre. A Pilot epizódból tévésorozat előadással az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Cartoon NetworkStudios színfalai és a rajzolókat támogató program mögé, valamint a világon elsőként láthatják Daniel Chong új sorozatát, a We Bare Bears-t, amely az USA-ban 2015 júliusában, Európában, Afrikában és a Közel-Keleten pedig 2015 őszén mutatkozik be. A beszélgetésen ott lesz Elizabeth Ito, a Kalandra fel! egyik rendezője és képesforgatókönyv-rajzolója és a vadonatúj, Welcome to My Life (magyarul Üdv az életemben!) c. rövidfilm alkotója; George Gendi, az új Apple & Onion (magyarul Alma és hagyma) pilot epizód ötletgazdája és teDaniel Chong, a We Bare Bears alkotója. Könnyed és izgalmas programnak ígérkezik a Piknik a tónál elnevezésű program, ahol „fesztiválozók” együtt falatozhatnak a Cartoon Network rajzfilmkészítőivel mindezt hamisítatlan We Bare Bears miliőben

Az Így készül a Kalandra fel! című beszélgetésen az alkotók azt boncolgatják, hogy a hatodik évadnál járó sorozat miként vonult be kasszasikerként a rajzfilmek történelmébe. 2010-es bemutatója óta széles nézőközönséget tudott kiépíteni, az egész világon rajonganak Finn és Jake kalandjaiért- gyerekek és felnőttek egyaránt. Az előadás fókuszában a legutóbbi és a közeljövőben bemutatandó epizódok állnak, különösen az Annecy-díjra jelölt „Tápláléklánc” (Food Chain). Megnézhetjük továbbá azt a közelgő, különleges részt is, amelyet Kirsten Lepore jegyez és amelyben – először a sorozat történetében – stop-motion technikát alkalmaznak.



Ugyanitt hirdeti meg a csatorna egyedülálló, Cartoon Network Képzeletműhely című kampányát, amely során a gyerekek gyerekek szabadjára engedhetik képzeletüket, elkészíthetik saját animációjukat és elleshetik a rajzfilmkészítés művészetét. Az Európában, Afrikában és a Közel-Keleten a következő hónapokban induló speciális és gondosan kidolgozott interaktív weboldal látogatói betekintést nyerhetnek aCartoon Network Studios színfalai mögé, hogy képzeletüket szabadjára engedve maguk is kipróbálhatják az animáció alapfogásait, és megalkothassák saját képsoraikat.

A csatorna rajzfilmkészítői, mint Ben Bocquelet (a Gumball csodálatos világa alkotója), Rebecca Sugar (a Steven Universe ötletgazdája) és még sokan mások kísérik a gyerekeket a virtuális útjukon, amelyen tanácsokat és hasznos tippeket kapnak, hogyan rajzolják meg saját főhősüket, hogyan animálják meg azt és meséljék el saját történeteiket az animáción keresztül. A kreatív feladatok végtelen tárházát nyújtó honlapon a látogatóknak lehetőségük lesz rajzolni, színezni, képes forgatókönyvet készíteni, valamint zenei aláfestést, effekteket és hangalámondást tenni saját rajzfilmjük alá.

Európa sok országában, többek közt Magyarországon is esélyt kapnak a gyerekek, hogy benevezzék az alkotásaikat a Cartoon NetworkKépzeletműhelyre, ahol értékes, egyedi nyereményekkel gazdagodhatnak, illetve munkáikat a hazai animációs szcéna legjobbjai bírálják majd el.

Forrás: Turner (Cartoon Network)

Osszad meg Google+-on

About Unknown

This is a short description in the author block about the author. You edit it by entering text in the "Biographical Info" field in the user admin panel.
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése